Abda a Rábca ölelésében
Abda környékének történetét földrajzi fekvéséből adódóan évszázadok óta a víz és az út határozta meg.
Abda 1925-1930 A folyó épített és rombolt, éltetett és pusztított. A vizekben, vadban, fában, nádban gazdag területek a megélhetés mellett védelmet is nyújtottak az évszázadok folyamán a hadak ellen. A gyakori áradások, mederváltozások állandó veszedelmet jelentettek az itt élők számára. Abda község egyedülállóan példázza a megyében az árvizek, mederváltozás következményeit. A falu harmadik helye a mostani, amit 1830-ban kezdett el építeni a magasabban fekvő, úgynevezett Pityerdombra, az 1829-30-as kettős árvíz következményei miatt. Vályogból, nádból építették a házakat, széles, egyenes utcákban. Napjainkban már eltűnőben vannak a jellegzetes porták, a parasztgazda házak.
Abda 1930-1940 Abda ősrégi település a Kisalföldön. A Rábcán levő abdai átkelő fontos nyugat felé menő út, ami egyben Győr kapuját is jelentette, és ezért gondoskodtak védelméről. A vízen való átkelőhely a mindenkori vámszedőhely volt, ezért fontossággal bírt. A híd tulajdonjogát királyi oklevéllel többször rendezni kellett. Az abdai hídnál 1208 óta szedtek hídvámot, ami 1912-ben szűnt meg.
A falu nevének első írásos emléke először a középkori oklevelekben jelenik meg, 1153-ban, Obada alakban és Adalbert, II. Géza Szicíliába küldött követe végrendeletében olvasható a birtokok között.
Abda 1950 Első, mai alakban történő említés IV. Béla idejéből (1235-1270) származik, aki Abda sziget felét a győri káptalannak adományozta.
Ó-Abda, Rosszfalu, Új-Abda. E nevek jelzik a régi térképeken a falu nevét, aminek történetében a Rábca folyó, az átkelőhely, az abdai híd és környéke történelmünk tragikus eseményeinek színtere évszázadokat átölelve. 1566-ban a szigetvári hős, Zrínyi Miklós fejét az abdai hídnál vették át a hozzátartozói és a csáktornyai családi sírbolt lett végső nyughelye. 1701 tavaszán II. Rákóczi Ferencet a bécsújhelyi börtönbe vitték. Abda 1960-1970kAz abdai hídnál pihenőt tartottak és a legenda szerint egy halász halat ajándékozott a fejedelemnek, aki visszadobta a vízbe a következő szavakkal: „Bárcsak a most raboskodó Rákóczi, aki tégedet szabaddá teszen, hamar követőd lehetne, s megszabadulhatna.” 1849. június 28-án az abdai Rábca híd melletti sáncok védelménél elesetteknek állít emléket a Kápolna előtti sírhalmon álló gránit obeliszk. 1944. november elején huszonkét munkaszolgálatost – köztük Radnóti Miklós költőt – tömegsírba lőtték a Rábca folyó töltése mellett. Radnóti Miklós és társainak emlékét jelzi a tett helyszínén található emlékhely.
Abda 2005-2009A Rábca folyó mely mindig meghatározó tényező volt, maradt a falu életében – folyópartjai, holtágai, rétjei, erdői szépségével, gazdagságával is megajándékozta a falu mindenkori lakóit, akik tanúbizonyságot tettek arról, hogy érdemes itt élni, ebben a folyók ölelte, vízjárta tájon, mert ez a táj, a házak, a növények és az állatvilág, az emlékek sokasága együttesen jelentik nekünk abdaiaknak – a Szülőföldet.
A Kedves Olvasónak jelentheti Abda község megismerését, és késztetést arra, ne csak átutazzon a falun, hanem álljon meg és keresse fel a történelmi emlékekben gazdag Abda község emlékhelyeit.

Somogyi Éva

Abda a Rábca ölelésében

Szobafoglalás

Foglalja le apartmanját weboldalunkon kényelmesen, kedvezményes áron!

  • Tovább...

Wellness Akciónk!

Vendégeink 10% kedvezménnyel vált- hatják meg nálunk a Győri Gyógy-, thermál- és élményfürdőbe belépője- gyüket!

  • Tovább...

Galéria

Viktória Vendégház Abda Viktória Vendégház Abda Viktória Vendégház Abda

Tovább a galériába...